Apabőrbe bújt rocksztár

Sziasztok! Meghoztam a 38.részt is, ami azt jelenti, hogy már csak kettő rész van vissza! Jó olvasást hozzá! :D

38.: Boldogító igen

A nyári szünet egyet jelentett az ikreim számára: aggódás, várakozás. 

Hihetetlen, hogy nemrég még csak totyogtak, ma már felnőttként mennek az egyetemre. Mindketten boldog párkapcsolatban élnek, és a jelenlegi párjukkal képzelik el a jövőt, ami szülői szemmel kicsit nevetségesen hangzik; 18 évesen már megvan a választottjuk.

Jelenleg 39 éves vagyok, és én is csak párkapcsolatban élek a barátnőmmel, Riával már évek óta. Szeretjük egymást, persze mint minden kapcsoltban itt is vannak viták, de csak a legkisebb dolgokról.

Hetek óta készülök egy nagyon fontos dologra, amit ma fogok megtenni és életem talán legmeghatározóbb eseménye lesz ez a közeljövőben.

-         Bill, így jól nézek ki? – kérdeztem az öcsémet még az indulás előtt

-         Ne izgulj már, ennél jobban csak egy 39 éves férfi néz ki jobban! – nevetett miközben az Iphone-ján szórakozott.

-         Ki? Ismerem? Elveheti tőlem Riát? – kezdtem bele, mivel nem esett le, hogy kire gondolt

-         Ismered, nem fogja elvenni tőled álmaid nőjét, a neve Bill Kaulitz – Trümper. – nevetett rajtam

-         Bolond! Na, komolyan milyen vagyok? – vettem vicc nélkülire a dolgot

-         Helyes, mint midig, csak ne izgulj már ennyire!

Nemsokára el is indultam a randi helyszínére, ahol Ria már várt rám.

-         Szia, kicsim! – csókolt meg mosolyogva

-         Szia, gyönyörű vagy! – mondtam neki, miután végignéztem rajta

Sokat beszélgettünk és nevettünk. Tudtam, hogy nem szabad elfejtenem, hogy miért hívtam ma randira őt.

A találka végén mikor már nem bírtam várni asz izgalomtól feltettem neki a kérdést, amit már régóta megtehettem volna.

-         Ria, hozzám jössz feleségül?

-         Igen! – csókolt meg olyan lendülettel, hogy hátra estem

Boldogan ültünk be az autóba, majd indultunk haza, amikor láttam, hogy valamit titkol előlem a menyasszonyom. Mikor hazaértünk nem bírtam tovább és rákérdeztem:

-         Mi a baj? – mióta megkértem a kezedet nem is tűnsz olyan boldognak

-         Nincs semmi, csak el akarok mondani valamit, amire még nem vagyok felkészülve teljesen, mivel nem tudom, hogy mit fogsz erre reagálni.

-         Mond mi az és meglátjuk, hogy mi lesz belőle, ne félj! – kérleltem, mivel meg akartam tudni, hogy mi a baja.

-         Tom, hathetes terhes vagyok! – hunyta le a szemét

-         Babát vársz? – tettem fel neki az igencsak bugyuta kérdést

-         Igen, tudom, el kellet volna mondanom rögtön a vizsgálat után, de nem mertem! – mondta meg az igazat

-         Ez fantasztikus! Úja gyerekem lesz, és és és….

Pár héttel később mindent elmondtunk anyuéknak és Ria szüleinek is. A babánál mindnet rendben találtak, semmi baja hál’ Istennek.

Közben készülődtünk gőzerővel az esküvőre is, ami még a baba érkezése előtt lesz.

Bill itt is meg szeretné mutatni a kreativitását, ezért ő tervezi a menyasszonyi és a vőlegény ruhát is. Mondjuk, nekem elég lenne egy öltöny is, de az öcsém szerint, nem jó az úgy.

Az esküvő előtt néhány nappal már készen állt minden a dologra. Az öltönyön az utolsó simítások is megvoltak, a menyasszonyi ruha elvileg gyönyörű, legalább is Bill állítása szerint, mivel én babonából nem láthatom. A szüleink szinte minden terhet levettek a vállunkról, tehát megszerveztek, előkészítettek mindent, nekünk csak oltár elé kell menni.

Az esküvő napján annyira izgultam, mint még soha életemben, de mindenki szerint ez a normális. Fel és lejárkáltam a szobámban és gondolkodtam. A gondolataimnak semmi közük nem volt egymáshoz, de szükségem volt erre. Nem gyújthattam rá, pedig szükségem lett volna egy szél (vagy több) cigire, de Ria kedvéért és a babáért nem teszem, tudom jól, hogy ilyenkor vigyázni kell a dolgokkal, nem szabad minden hülyeségnek kitenni a kismamát.

Riát az apja kísérte az oltár elé, ahol a pap elmondta a szövegét, majd összeadott minket.

- Férj és feleséggé nyilvánítalak titeket! Csókoljátok meg egymást! – mondta, majd egy óriási tapsvihar tört ki, és mentünk bulizni, ami nem tartott három éjszaka és három nappal, de azért hajnalig igen!

Happy Birthday Gustav!

Boldog születésnapot a Tokio Hotel szöszi dobosának! :D

Apabőrbe bújt rocksztár

Sziasztok! Meghoztam a történet következő részét, amiben egy kicsit felpörögnek az események, ugyanis már csak három rész van vissza a történetből! Jó olvasást hozzá!

37.: Évek

Riával a kapcsolatunk nagyon jól működik, főleg, hogy a gyerekek is elfogadták ezt a helyzetet. Csak az, az egy kikötésük volt az ikreimnek, hogy Ria nekik nem parancsol, csakis én, ami szerintem jogos is, mivel én neveltem fel őket. Igazából Ria is elfogadta, hogy ha én kellek neki, akkor hárman jövünk, mivel nekem az ikreim az elsők, de inkább az elsőn belül a másodikak, mert legelöl Bill áll és ő is marad ott mindörökre.

-         Apa, ma lesz egy buli elmehetek oda? – kérdezte egyik szombati nap Charlotte

-         Tudod mi a szabály ugye? – bólintott egyet – Hát akkor meg? Nagy vagy már ahhoz, hogy én megmondjam, mit csinálj és mit ne.

A gyerekek a mai napig lázadnak néha, de hamar letöröm a szarvukat, mivel nem engedem ezt a viselkedést. Szeretem a rendet, persze ez nem azt jelenti, hogy én soha nem voltam ilyen, sőt még rosszabb, mint ők. Chris és Charlotte-ot arra nevelem, hogy tisztességes, becsületes emberek legyenek és becsüljék meg azt, amijük van.

Egyik nap váratlan látogatónk érkezett: az ikreim anyai nagyszülei.

-         Öhm, jó napot! Segíthetek valamiben? – kérdeztem, mikor ajtót nyitottam

-         Te vagy Tom Kaulitz -Trümper? Akinek közel tizenhét éve egy Stella nevű lány volt a barátnője? – kérdezte az idős hölgy

-         Igen, de miért? Kik maguk és miért jöttek? – néztem rájuk felváltva, mert nem értettem, hogy miért hozzák fel ezt ennyi év múltán

-         Nagyszerű! Az unokáinkhoz jöttünk! – mondta határozottan a nő

-         Tessék? Maguk Stella szülei? – kezdtem megérteni a helyzetet

-         Látom, kapizsgálod Tom! Szóval, hol vannak? – jöttek beljebb

-         Chris, Charlotte! Gyertek le egy kicsit! – kiáltottam föl az emeletre

-         Itt vagyunk, mi olyan fontos? Épp a csajommal beszéltem! – mondta Chris dühösen

-         Itt vannak az anyai nagyszüleitek, akiket eddig még fura módon ne, láttunk! – vigyorogtam erőltetve rájuk

-         Szuper! Tizenhat év után, klassz! Mehetünk vissza? – nézett unottan Charlotte

A nagyszülők csak néztek a meglepettségtől, valószínűnek tartom, hogy azt gondolták, hogy neveletlenek, pedig nem is. Csak most ilyen kedvük van.

-         Mit csináltál velük, hogy ennyire modortalanok? – kérdezte a nagyapjuk

-         Vagy inkább mit nem? – jött a lenéző válasz a nagyitól

-         Nézzék, nem tudom, hogy mit akarnak itt, főleg tizenhat év elteltével, de jó lenne megtudni! Nem vagyok híve ennek, hogy majdnem húsz év után idejönnek és közlik, hogy maguk a nagyszülők. Miért nem jöttek hamarabb? – kezdtem dühös lenni

-         Mert úgy gondoltuk, hogy felesleges, mivel az anyjukat úgysem ismerik. De gondolom nem is meséltél nekik róla; hadd felejtsék csak el, hogy anyjuk is van! – drámázott a nagyi

-         Meséltem nekik Stella-ról! – védekeztem

Ekkor beállított Bill a lányával és elszabadult a pokol. A nagyszülők szépen elhordtak mindkettőnket mindennek, de az a legszebb benne, hogy nem is ismernek minket eléggé a véleményalkotáshoz.

-         Őszintén, maga ismer minket? – kérdeztem a nagypapitól

-         Nagyon is jól ismerem a Ti fajtátokat! Nektek mindegy, hogy anya vagy apa nélkül nő fel a gyerek, csak az a fontos, hogy nektek jó legyen!

-         Tényleg? Nem tudom ki nevelte őket eddig! Ja bocs: ÉN voltam!

A veszekedés még sokáig tartott, főleg amikor megjött Ria is. Elkezdték, hogy nem tartom tiszteletben a volt barátnőm emlékét, mire én megkérdeztem, hogy mit szeretnének, hogy egész életemben egyedül éljek miatta vagy mi?

Mikor ők elmentek helyre állt a rend és a béke. A gyerekek szóba sem hozták a nagyik felbukkanását én pedig nem akartam erőltetni a témát, így hallgattam.

Hetek, hónapok teltek el, mire eljött a nyári szünet, így már vészesen közelgett az érettségi is. De persze addig még van egy év, de akkor is, jobb később, mint soha. Chris már elkezdett gondolkozni, hogy hova meg tovább, vele ellentétben Charlotte-nak fogalma nincs, hogy mik a tervei a vizsgák után. Riával még mindig nagyon jól megvagyunk, bár vannak kisebb vitáink.

-         Tom, már megint nem rakják rendbe a gyerekeid a szobákat! Nem foguk helyettük pakolni. – jelentette ki a barátnőm

-         Nem is kell! Hagyd békén a területüket, azt csinálnak ott, amit akarnak! – mondta már nem először

-         De akkor is! Rendetlenség van itthon! Nem tűröm ezt!

-         De ne szólj bele, nem a te dolgod! – emeltem fel a hangomat, amit meg is bántam

A hónapok annyira repültek, hogy újra ősz lett, majd az idő télbe fordult, majd tavaszba.

-         Apa! El fogok rontani valamit és meg fogok bukni! Nem lesz érettségim! – izgult Charlotte az érettségi előtt

-         Ne izgulj már ennyit! Nem kell ötösnek lennie, csak annyit kértem, hogy ne úgy bukdácsolj át! Könyörgöm lányom, csak ne parázz, nem lesz gond. – próbáltam nyugtatni, több- kevesebb sikerrel

Hát ez is eljött, az ikreim tizennyolc évesek és már a jövőjükön gondolkodnak, és beiratkoztak egy –egy egyetemre is. Riával is évek óta megvagyok, ki tudja mi lesz ebből még? Majd kiderül…   

Apabőrbe bújt rocksztár

Sziasztok! Meghoztam a történet folytatását, amiből már nem sok van vissza. Jó olvasást hozzá! REmélem tetszeni fog, és hagytok megjegyzést is! :D

36.: Újra

Reggel vegyes érzelmekkel ébredtem fel: egyszerre voltam boldog és szomorú. Ha arra gondoltam, hogy egy szabad, független férfi vagyok boldog voltam, ha pedig arra, hogy egyedülálló, akkor szomorú.

Reggeli után elindultam a városba, hogy vásároljak, mert rejtélyes módon eltűnt minden itthonról, semmi ehető kaja nincs ebben a házban. Csak tudnám ki ette meg. Út közben megcsörrent a telefonom:

-         Halló? – vettem fel a telefont

-         Szia, Tom, emlékszel még rám?  - szólt bele egy női hang, de nem tudtam beazonosítani, hogy kié lehet

-         Öhm… ha a nevedet megmondanád, többre mennénk – nevetettem, mivel fogalmam nem volt arról, hogy ki hívott

-         Ria vagyok, jó pár éve jártunk már. – mondta feltehetőleg mosolyogva

-         Ja, igen, megvan, emlékszem rád, te ijedtél meg attól, hogy gyerekeim vannak. Miért hívtál?

-         Nézelődtem a neten és rátaláltam egy nemrég kiadott interjúra, amiben azt mondtad, hogy szingli vagy még mindig.

-         Öhm…. Miért? Az vagyok, de ez, hogy jön ide? – nem értettem, hogy mire akar kilyukadni.

A beszélgetés végén arra jutottunk, hogy találkozunk, egy közeli étterembe egykor.  Nem tudtam, hogy mit szeretne tőlem, de oda mentem, végül is mindegy, nem veszíthetek vele semmit.

Az étterembe érve kellemes érzés fogott el, egyfajta déjá vu.  Leültem egy szabad asztalhoz és vártam. Hamarosan megérkezett Ria is, akin nem is fogott az idő. Tizenkét-három éve láttam őt utoljára, de még most is gyönyörű. Láttam rajta, hogy meglepődött, amikor meglátott.

-         Szia! – adtunk egymásnak kettő- kettő puszit

-         Te alig változtál! – mondta nevetve, mikor leült

-         Te sem sokat! Szinte nem is látszik rajtad az idő múlása.

Annyira jól elbeszélgettünk, hogy észre sem vettem, hogy mennyi az idő. Bizony már kezdett este lenni. Megdumáltuk Riával, hogy ma ott alszik nálam, de csak mert nem akar haza buszozni ilyen későn egyedül, főleg, hogy korán sötétedik. Úgy gondoltam, hogy nálam is tud aludni, hiszen már van két vendégszobánk is, amiben nem alszik senki, csak Bill, ha úgy gondolja, hogy visszajön.

Mikor kiszálltam az autóból hatalmas zaj csapta meg a füleimet, ha ez nem lenne elég még a szomszéd is közeledett.

-         Jó estét Tom! Megmondaná nekem, hogy miért hagyja a gyerekeinek, hogy ekkora bulit tartsanak hétköznap? Hány száz gyerek van odabenn? – kezdett bele idegesen

-         Nézze, fogalmam sincs, hogy mi ez. Az ikrek büntetésben vannak, és az öcsém lánya is, csak nálunk van. Kétlem, hogy háromnál több ember lenne itt. – mondtam elhamarkodottan

-         Igen? Akkor nézzen oda! – ekkor láttam, hogy egy csapat fiatal jön ki a házból, majd Charlotte kiabál, hogy b+ apám hazajött

Bementem a házba és azonnal lekapcsoltam a zenét, amihez a fiatalság nem nagyon örült, de ez van!

-         Mi ez az egész? – néztem a gyerekeimre

-         Buli? – jött a válasz Christől, aki láthatóan zavarban volt. Ezzel egy időben ért be Bill is, aki szintén nem értette, hogy mi van itt.

-         Igen? És ti nem szobafogságban vagytok netán? – kérdeztem tőlük idegesen

-         De, csak lehetne, hogy ezt a napod kiadd? – van ennél hülyébb kérdés őszintén?

-         Nem! Hogy lehettek ennyire idióták? Tudjátok jól, hogy amúgy sincs buli hétköznap, de most aztán sehogy sem volt! Milyen nevelést kaptatom ti? Most már látom; ezért van az, hogy 36 évesen is egyedül vagyok! Tizenöt éve nem volt egyetlen olyan barátnőm sem, aki két óránál tovább bírt titeket elviselni! Saját gyerekeim csinálják ezt velem? Szép, mondhatom! – üvöltöttem velük mindenki előtt – Amint elmegyek itthonról bulit szerveztek? Normálisak vagytok? Örüljetek, hogy nem hívták a rendőrséget!  - próbáltak kimenni egy páran, de nem engedtem – Nem megy innen senki, sehova! Nem érdekel hány óra, nem érdekel, hogy holnap iskola, felőlem a fejetek tetejére is állhattok, az sem izgat, most azonnal nekiálltok pakolni! Nem akarom még egyszer mondani; ragyogjon a lakás, mint ez előtt! – utasítottam őket

Pár óra múlva Bill, Ria és én egymás mellett ültünk a szobámban és gondolkodtunk. Pontosabban Ria engem nézett és mi agyaltunk Billel.

Arra jutottunk, hogy nem adunk nekik több büntetést, csak egyszerűen novemberig nincs zsebpénz. Ez jó megoldásnak tűnt.

Miután Bill elment beszélgettünk Riával és arra jutottunk, hogy megpróbáljuk még egyszer, együtt. Megfogadtam, hogy soha többet nem állnak az utamba még a gyerekeim sem, akik lassacskán, de felnőnek már… 

Happy Birthday Kaulitz Twins!

1989. szeptember 1-én megszületett Németország legcsodálatosabb ikerpárja, akik 2013-ban immár a 24. születésnapjukat ünneplik! Boldog szülinapot Tom és Bill!