Dirty work

Sziasztok! Hosszú kihagyás után itt a történet következő része, melyből már lehet sejteni valamit. Jó olvasást hozzá! :)

3.: Emlékek

Nagyon sokat filóztam azon, hogy miért kapott ilyen besorolást a célszemély. Az államra veszélyes, de rám nem. Mit csinálhatott, hogy ki kell iktatnom? Velem egy idős, tehát 29 éves és gyakorlatilag a szomszéd városban él, de ami számomra legfurcsább, hogy talán még ismerhetjük is egymást. Lehet, hogy összefutottunk már bárokban, szórakozóhelyeken vagy akárhol. Ennyire közeli célpontot még soha nem kellett kiiktatnom. És ez zavar. Miért bízta rám David, holott feltehetőleg az ország minden pontján van embere? Furcsa ez az egész.

De még mielőtt tovább agyalhattam volna elkezdtem olvasni az akta részleteit, melyből kiderült, hogy Bill egy kis bárban felszolgáló, egyedül él és nem is gyakran mozdul ki otthonról. Bár ez meglehetősen kevés információ még a kép ellenére is,  mégis úgy éreztem, hogy ezer éve ismerem ezt az embert. A képen egy szőke, fiatal, magas és vékony srác van, aki épp kutyát sétáltat. Egy cuki angol bulldog van vele, olyan egy év körüli talán. Na, nem mintha értenék a kutyákhoz, de fiatalnak tűnik. Szegény, milyen szomorú lesz, ha megtudja, hogy a gazdival mi történt. De hát ez van. A munka az munka, amit nekem el kell végeznem.

-      Kisfiam, hétvégén a haverokkal lelépek horgászni. Van kedved jönni? – nyitott be a szobámba apám, mire annyira megijedtem, hogy azonnal becsuktam a mappát

-         Öhm, nem én…. Öhm… dolgoznom kell. – nyögtem zavartan, miközben megpróbáltam takarni a mappát, nehogy észrevegye

-          Megint dolgoznod kell? Múlt héten is bent voltál, most is. Nem lesz ez így jó.

Persze apám a civil munkahelyemre gondolt. Árufeltöltőként dolgozom, mellette pedig tanulok még. Ez így tökéletes, mert a fater nem sejt semmit, de mégsem aggódik, hogy nincs munkám.

-      Lehet, hogy én is lent alszom egy haveromnál! – kiabáltam a konyhába, mert időközben apu kiment a szobámból

-          Ennek már jobban örülök! – mondta, majd a hangokból ítélve elkezdett turmixolni valamit

Javítanom kellett magam apám előtt, mert terepszemlére megyek és az szerintem eltart a hétvégén is, ezért nem leszek itthon. Mondjuk, azt nem kell tudnia, hogy milyen ügyben és hova megyek valójában, ahogy azt sem fogja megtudni soha, hogy nem is a barátaimmal voltam, mert Gustav és Georg falaz nekem mindig.

Igen, ők tudják, hogy mit csinálok, mi az igazi munkám, mert egyszer véletlenül elszóltam magam előttük. Nem akartam őket sem belekeverni, azt szerettem volna, ha ezt a dolgot a sírba viszem magammal, de sajnos egy rosszul időzített mondottal elárultam a kilétem és nem volt visszaút. El kellett mondanom nekik mindent. Nem mondom, hogy jól fogadták, de rosszabb is lehetett volna; például, hogy rohannak a rendőrségre.

**** 5 évvel ezelőtt ****

Jól emlékszem arra a napra. Egy borongós, őszi délután volt és a srácokkal épp egy otthonülős, lazulós, sörözős napot tartottunk, amikor valamiért előjött a szó egy befolyásos üzletemberről, aki nemrég nyomtalanul eltűnt. Jól tudtam miért és hova tűnt.

-          Komolyan, szerintetek létezik az, hogy ennyire nyomtalanul lelépjen valaki? Tuti, hogy valami van a háttérben! – érvelt Gustav, miközben beleivott a már megmelegedett sörébe

-          Szerintem szimplán eltették láb alól! – mosolygott Georg, majd zenét váltott

-          Azt jelentették volna nem? – kérdezte Gustav csak úgy mellékesen

-        Nekem akkor is az a véleményem, hogy direkt tűntették el! – makacskodott Georg  - Tom te mit gondolsz?

-          Én tettem el láb alól. – válaszoltam elmerengve, nem is figyelve arra, hogy mit mondok

-      Hogyne, majd pont te csinálsz ilyet! A közelébe sem tudnál férkőzni, valószínűleg több ember védi! – reagált rögtön Gustav, aki természetesen nem vette komolyan, amit mondtam

-     Bérgyilkosként nem megoldhatatlan! – merengtem még mindig, majd mikor realizáltam, hogy ezek a szavak nem csak gondolatban fogalmazódtak meg, hanem hangosan ki is mondtam őket a barátaimra néztek, akik megrökönyödve bámultak rám

-          Hogy mit csinálsz? – tért észhez pár perc múlva Georg

-          Semmit, felejtsétek el! – ezt szépen szólva is elcsesztem

Innentől kezdve mindent el kellett mesélnem nekik. Azt, hogy miként keveredtem bele, hány melót csináltam eddig, miért, hogyan tudom ezt hidegvérrel megcsinálni és persze olyan dolgokat is kérdeztek, amikre tényleg nem válaszolhattam, maximum csak egy sejtelmes választ adhattam. Nem voltak elragadtatva a munkámtól, de legalább nem futottak a rendőrségre, sőt mi több barátok maradtunk mindezek ellenére. A kérésük csupán annyi volt, hogy ne részletezzem nekik, hogy mit csinálok éppen, de tudni akarnak róla, ha meló van, nehogy bajba keverjenek, ráadásul ők ajánlották fel, hogy falaznak nekem apám előtt, akinek viszont a saját biztonsága érdekében nem mondok semmit még véletlenül sem. A srácoknak is csak véletlenül egy a sörtől mámoros pillanatban szóltam el magam, de ez soha többé nem fordulhat elő. És nem is fordult azóta, mert kínosan ügyelek arra, hogy ki előtt mit mondok.

**** Jelen ****

Miután annyira elméláztam a múlton, hogy észre sem vettem és elrepült az idő, írtam egy SMS-t Gustavnak és Georgnak, hogy elméletben náluk vagyok a hétvégén. Azért használok többes számot, mert ők jó ötletnek tartották pár éve, hogy összeköltöznek, így fura lenne, ha az egyik nem tudná, hogy náluk vagyok. Anno amiatt döntöttek a közös albérlet mellett, hogy külön élhessenek a szüleiktől, de mégse haljanak éhen miután kifizették a lakbért. Ez így praktikusnak tűnt, de így a harmincas éveik elején elég furcsán veszi ki magát. De nekem mindegy, ha ők így látják jónak még mindig, akkor legyen.

Az SMS után viszont tényleg belemerültem a mappába, majd a közösségi oldalakba. Közel éjfél volt már, hogy elaludtam, de úgy éreztem, mintha legalább napok óta nem aludtam volna.

Az utolsó meló! Gyerünk Kaulitz, szedd össze magad!

Dirty work

Sziasztok! Sok kihagyás után végre itt az újabb rész a történetből, ahol már egy kicsit több is kiderül Tom munkájáról. Jó olvasást hozzá! :)

2.: A munka

Miközben a kilépésemen agyaltam lassan, de határozottan közeledtem David irodájához. Nem egy kirívó épület, sőt igazából egy kifőzdének van álcázva az egész, ezért csak egy hátsó ajtón keresztül tudok bejutni az épületbe egy lezárt ajtón keresztül, ahova csak a megbízottaknak van bejutásuk, így el tudjuk kerülni a mosdót kereső embereket, akik még véletlenül sem arra mennek, amerre a nyíl mutat.

David irodája nem nagy. Na, nem hasonlít egy tipikus gengszter irodához, inkább amolyan „a kifőzde tulajdonosa vagyok, semmi más” jellegű az egész, csak éppen a tulajdonosi irodájának elzárt része ez. Amikor odaértem nem is kopogtam, csak benyitottam, mert jól tudtam, hogy David már vár rám.

-          Csakhogy itt vagy Kaulitz! – pillantott rám a foteljéből, miközben elnyomta a cigarettáját

-         David, kiszállok, nem csinálom tovább. Tíz éve dolgozom neked, mára elég volt. Az utolsó melót még megcsinálom, de ennyi. Nem akarok több embert megölni senki parancsára. – mondtam ki egy szuszra határozott hangnemben, pedig legbelül remegtem az idegességtől

-          Kaulitz, a hűség nálam…… - csapott az asztalra indulatosan, de látszólag észre sem vettem, belül pedig kongott a vészharang, hogy menjek onnan

-  Végleg befejeztem! Senki parancsára nem vagyok hajlandó több ember életét elvenni! Megmondtam, az utolsó melót még megcsinálom, de többet nem. – szóltam ellentmondást nem tűrően

Próbáltam nem kimutatni, de tartottam Davidtól. Tartottam attól, hogy most én leszek az új célpont és engem akar majd kiiktatni, mert megtagadom a további parancsokat. Mivel a megbízottak nem tudnak egymás kilétéről, soha nem tudhatom, hogy a szomszéd nem –e bérgyilkos, ezért most fokozottabban ügyelnem kell majd a saját és a családom biztonságára. Az is jó ötlet lenne, ha egy időre lelépnék az országból és valahol máshol kezdenék új életet.

De amíg ezeken gondolkodtam David látszólag vett egy hatalmas levegőt, megmasszírozta az orrnyergét, majd így szólt:

-          Jól van, Kaulitz. Elengedlek a szokásos módon, de előbb ezt az ügyet meg kell oldanod. – mintha tudnám milyen az a szokásos mód

-          Oké, add a papírt! – más választásom nincs, különben én járok rosszul

Mint mindig, most is megkaptam a célpont adatlapját, majd mintha csak egy átlagos dokumentumot olvasnék belekezdtem. Szeretem tudni, hogy pontosan miért kell kiiktatni az adott személyt, illetve kell egy pontos, éles mostanában készült kép a célpontról, hogy tudjam, kit kell keresnem egyáltalán. Mert vaktában azért mégsem lövöldözhetek.

Amint kinyitottam a kis dossziét egyből megakadt a szemem a férfi vezeték nevén. Kaulitz. Mint nekem.

-          Valami baj van? – kérdezte David, mert észrevette, hogy megakadt a torkomon a levegő

-          A név.  – pillantottam a megbízómra kicsit megrökönyödve

-          Valami baj van azzal, hogy egy a tiéddel megegyező vezetéknevű férfit kell kiiktatnod? Nem szoktál ilyenen fennakadni….

-          Csak furcsa az egyezés, ennyi. De természetesen elvégzem a feladatot. Rajtam kívül még több száz Kaulitz futkározhat az utcákon.

-          Akkor csináld a dolgod! Gyors és tiszta munkát várok tőled, ahogy mindig!

Valójában nem mondtam igazat. Nincs olyan sok Kaulitz, legalább is szerintem, de ez nem szabad, hogy befolyásoljon a feladatomban. Általában két – három hét, maximum egy hónapon belül teljesíteni szoktam a megbízást. Úgy férkőzők a pasasok közelébe, hogy észre sem veszik, hogy ott vagyok. Most is ezt fogom tenni.

Miután kijöttem az irodából elindultam hazafelé, mert még meg kell szerveznem egy csomó dolgot, el kell terveznem az akció minden egyes pontját és a láthatatlanságomat is biztosítanom kell, ráadásul még a célpontról is informálódnom kell. Nyugodt körülmények között szeretem elolvasni az aktákat, soha nem szoktam elkapkodni, mert akkor tuti, hogy valami porszem kerülne a gépezetbe. Egy észre nem vett ismerős, fel nem térképezett ház, utca és már kész is a baj. Mivel a befolyásos politikusoknak is iktattam már ellenfelét kicsit védve vagyok, de ettől függetlenül magánszemélyeknek is dolgoztam már. Nem lenne jó a cége előtt elbukni egy kis bakival. Inkább tovább tart, de minden egyes részlet ki van dolgozva, így nem érhet meglepetés.

Amint hazaértem leültem az íróasztalomhoz és egy pohár narancslé mellett elkezdtem olvasni a roppant egyszerű kis aktát.

                        Név: Bill Kaulitz

                        Foglalkozás: felszolgáló

                        Kiiktatás oka: az államra veszélyt jelent

                        Veszélyességi szint: 0

                     Egyéb: egyedül él, két műszakban dolgozik, anyjával jó kapcsolatban van, apjáról nincs                                   információ

Tehát, egy államra veszélyes személyt kell kiiktatnom, aki rám nézve veszélytelen, ráadásul egyedül él. Nagyon könnyű célpont, gyakorlatilag két hét alatt megoldható, ha mindent  figyelembe veszek és mindent alaposan megtervezek. Az a legfurcsább az egészben, hogy az államra veszélyes, de rám nézve egyáltalán. Mégis mit árthatott, ha ennyire könnyű kiiktatni?

Happy Birthday!

Sziasztok!

Tudom, hogy nagyon régóta nem volt rész, és ígérem hamarosan megérkezik a folytatás. Viszont ma nem szabad elfeledkeznünk kedvenc basszerosunk szülinapjáról.

Boldog szülinapot Georg!

7 év

Sziasztok!

Pontoson ma hét évvel ezelőtt nyitottam meg a második Tokio Hoteles blogomat, így Valentin -nap után egy nappal a blog is ünnepel. Csak éppen nem a szerelmesek napját, hanem a saját szülinapját. 

Mint már megszokhattátok minden évben szerepel egy kis összegzés az elmúlt évekről, így ez most sem maradhat ki.

• Tudom, hogy mostanában nem voltam túl aktív, ami a blogokat illeti, de még ennek ellenére is 30.415 látogatója volt hét év alatt a blognak, ami szerintem egy ennyire megosztó zenekarról íródó fanfiction blognál elég szép eredmény. 
• A legtöbb konkrét rákeresés az Apabőrbe bújt rocksztár című történet 2012. július 10.-i részére volt, ami a történet bevezetője, de a többi történetre is van rengeteg rákeresés.
• Nem meglepő módon a legtöbben Magyarországról látogattátok meg a blogot, de örömmel látom, hogy a legkülönbözőbb helyekre jutott el a blogom.
• Történetek szempontjából jelenleg a negyedik fut, így eddig három befejezett volt, ami lehetett volna több is, ha az időm nem lenne ennyire kevés. Ez összesen 110 + 1 részt jelent eddig, ha a bevezetőket nem számítjuk hozzá. 
• Éves szinten a legtöbb bejegyzés a 2013. évben volt, (39 darab), de ezt idén túl fogom szárnyalni, legalább is remélem. 

Összességében pedig szeretném megköszönni Nektek az elmúlt 7 évet, remélem ez a szám a többszörösére fog nőni. 

Végezetül pedig a jövőről. A Dirty work következő része a jövőhéten fog felkerülni, a többit pedig nem tudom. Vicc nélkül; nem tudom, hogy mi hogyan fog alakulni az elkövetkezendőkben, de annyi biztos, hogy ha ritkábban is,de biztosan lesznek frissek, a blogot nem fogom bezárni semmiképp.

További szép hétvégét és jó olvasgatást! :)

Dirty work

Sziasztok! Tudom, hogy azt ígértem, hogy hamar hozom az első részt, de megint annyi dolog jött közbe, hogy inkább nem mentegetőzöm. Most viszont elhoztam a történet legelső részét, amiben Tom monológját olvashatjátok és egy kis betekintést nyerhettek az őt körülvevő dolgokra. Jó olvasást hozzá! :)

1.: Kezdet

A szakmám nem szokványos, nem átlagos. Lehettem volna eladó, pincér vagy bármi más, ahogy a két legjobb barátom, sőt egyetlen barátaim. De nem, én bérgyilkos lettem. A történet hosszú és bonyolult, de szerintem annyi bőven elég, hogy a választásom nem véletlen és nem spontán volt. Annak ellenére, hogy apám mindig az életemben volt, soha nem szólt bele semmibe, gyakorlatilag csináltam, amit akartam. Egyre veszélyesebb és veszélyesebb dolgokba keveredtem, s annak ellenére, hogy 18 éves voltam, már mélyebb ügyletekben voltam benne, mint sok nálam sokkal idősebb. Gyakorlatilag a felnőttkorom küszöbén már öltem. Mára csak annyi változott, hogy saját szabályaim vannak, amiket én fektettem le, és a megbízómnak is tiszteletben kell ezeket tartania, tekintve, hogy az egyik legjobb vagyok a szakmámban. Csak egyetlen embernek dolgozom közvetlen, tőle kapom a megbízásokat és kizárólag vele kommunikálok ilyen ügyben. Ő nem más, mint David Josht. Nála kezdtem a pályát, ezért hűségesnek kell lennem hozzá és nem dolgozhatok másnak; de nem is akarok. Amíg követi a szabályimat és jól fizet nincs semmi probléma. A szabályok, amiket megalkottam rendkívül egyszerűek: nőket és gyerekeket soha, semmiképp nem bántok – nőt csak nagyon indokolt esetben, és ha veszélyt jelent rám nézve,- soha nem dolgozom együtt senkivel és a saját módszereimmel végzem a munkám – egyébként nőt még soha nem kellett kiiktatnom semmilyen okból kifolyólag, és ezt a jó szokásomat meg is szeretném tartani. Ez a három pont van, amiből nem vagyok hajlandó engedni, illetve abból sem engedek, hogy Gustavot, Georgot és apámat nem vonhatják bele a balhékba. A két barátom teljes mértékben polgári életet él, apámnak pedig nem kell belekeverednie ilyenekbe, ezért jobb, ha ezt előre letisztáztam a „főnökömmel”. A főnök szó idézőjelbe tétele sem elgépelés, ugyanis nekem nincs a szó szoros értelmében vett főnököm, csak megbízóm van. Értesít, ha mennem kell, átnyújtja a megbízást, elvégzem, majd átnyújtja a megbeszélt összeget. Ennyi, és nem több. Igaz, hogy már nagyon fiatal korom óta űzöm ezt a foglalkozást, de így is 24 embert sikerült kikatatnom, akik közül mind veszélyes bűnöző volt, vagy éppen egy olyan ember, aki rosszkor rossz helyre próbált beférkőzni. Ennél többet nem mondhatok egyik emberről sem, merthogy íratlan szabály, hogy az áldozatokról nem beszélünk senkinek. Ugyan Gustavval és Georggal kivételt teszek, és sok mindent elmondok nekik, de a fickók kilétét ők sem tudják és soha nem is tudhatják.

Viszont úgy döntöttem, hogy befejezem. Nem fogok megölni egyetlen embert sem a jövőben, az utolsó munkámat még megcsinálom, amihez ragaszkodik David, de ennyi volt. Tisztességes életet szeretnék élni és ehhez be kell fejeznem a mostani hivatásomat. Tudom, hogy mit miért tettem, tudom, hogy ezek az emberek egytől egyig megérdemelték a büntetésüket, de soha többé nem fogom elvenni egyetlen ember életét sem. Szeretnék normális életet élni; egy normális munkahelyet találni, egy barátnőt és később saját családot. Ez viszont nem fér bele a mostani életvitelem mellett, mert nem szeretnék véletlen balesetnek álcázott dolgokat a családomban.

Azzal is tisztában vagyok, hogy rettenetesen nehéz lesz abbahagyni ezt a tevékenységet, tekintve, hogy David szerint ez a hűségem megrendülése, sőt egyenesen árulás. Volt pár ember, akit ez miatt tett el láb alól, egyik – másikról úgy hírlik, hogy saját maga végezte el a kiiktatást. Félek, sőt rettegek attól, hogy mit fog szólni a döntésemhez, de szerencsére én voltam annyira észnél, hogy semmit ne tudjon rólam. Sem a címemet, sem a civil „munkahelyem” hollétét nem ismeri, ahogy Gustavékról sem tud, sőt apámról sem. Mindig kínosan ügyeltem arra, hogy a kapcsolatunk korlátozódjon a megbízásokra és semmi másra. Persze elcsevegtem vele ha kellett, de gyakorlatilag csak az időjárás rejtelmeibe mentem bele mélyebben és semmi személyes dologba. Én sem tudok róla semmit, a legkonkrétabb dolog, amit ismerek vele kapcsolatban az a gyilkosságainak száma. És ez így van jól. Minél kevesebbet tud rólam annál jobb, hiszen kevesebb az esélye annak, hogy felhasználja ellenem bármilyen formában.

Viszont ezt a munkát még el kell vállalnom, de előtte közölnöm kell Daviddal, hogy ez volt az utolsó és nincs több. Nehéz feladat lesz, de megoldom, mint ahogy eddig is a sokkal nehezebb feladatokat. Kíváncsi vagyok miért ilyen fontos az a meló, ami miatt David nem tűr késlekedést.