Sziasztok! Kisebb kihagyás után itt a legújabb rész, melyben már Bill is szerepet kap. Jó olvasást hozzá! :)
4.: Terepszemle
Reggel arra ébredtem fel, hogy apám
elindítja az autóját, így realizáltam, hogy enyhén sokáig aludtam. Tíz óra
volt, mire kikászálódtam az ágyból. Még reggeli közben néztem magamnak egy
olcsó kis motelt a városban, ahol a terepszemlét tartom, majd összepakoltam a
kis motyómat és már el is indultam. Nem volt sok holmim, csupán a hétvégre elég
ruha, távcső, jegyzettömb, toll és még egy pár cucc, ha esetleg vészhelyzet
ütne be és azonnal cselekednem kellene.
Gyomorgörccsel indultam el
otthonról, mint minden melómnál. Egyszerűen nem tudom megszokni azt, hogy
embereket kell kiiktatnom, vagy átadnom egy összeköttetőnek. Nem is értem, hogy
miért keveredtem bele. Talán mert fiatal és kétségbeesett voltam.
Lassan indultam el a kocsimmal a
helyszínre, mert ha most megállít a rendőr és belenéz a csomagtartómban lévő
bőröndbe egyből le fogok bukni, ami nem hiányzik az utolsó meló alkalmával.
Mindig figyeltem arra, hogy senkinek ne tűnjek fel még akkor sem, amikor a rend
éber őrei ellenőriznek. Ha lebukok, akkor valószínűleg több évtizedes börtön
várna rám, de talán életfogytiglanit is kapnék. Hiszen ha nagyon kriminálisak
akarunk lenni, akkor egy közönséges gyilkos vagyok, aki pénzt kap egy emberi
életért cserébe. De ennek már vége. Ez lesz az utolsó meló, amit megcsinálok,
mert a főnöknek nagyon fontos. Bér legszívesebben ezt sem vállalnám.
Mialatt gondolkodtam az élet nagy
dolgain megérkeztem a kis motelhez, ami nem volt nagy szám, de elrejtőzni
tökéletes volt. Egy egyszerű kis hallba léptem be a kevés poggyászommal, majd
egyből a recepcióra mentem, ahol egy kedves barnahajú nő fogadott.
-
Jó napot kívánok uram! – kezdte csilingelő hangon egy
olyan műmosollyal, mely már Oscart – díjat érdemelne
- Jó napot kisasszony, Kaulitz névre van foglalásom! –
mosolyogtam vissza rá, csupán kedvességből
- Meg is van. A 24. szoba lesz az öné. Kellemes
időtöltést nálunk! – hmm, vajon csak véletlenül kaptam ezt a szobát?
-
Köszönöm!
A szoba sem volt valami nagy
durranás. Mondjuk ennyi pénzért mit nem is vártam egy luxuslakosztályt, de
nekem ezt pont megfelelt. A lényeg, hogy olcsó, praktikus és biztonságos. A
szobába lépve rögtön egy ágyat pillantottam meg, velem szemben az ablak, a
mellettem lévő ajtó pedig a fürdőbe vezetett, ahol csak egy kis zuhanyzó és
mellékhelység kapott helyett és persze a mosdókagyló a kötelezően felette lógó
tükörrel, ahonnan egy vadidegen nézett velem varkasszemet. Na, nem volt a
szobában senki más rajtam kívül; magamnak voltam egy idegen. Utáltam magam a
melók előtt mindig is, és utánuk is még sokáig gyötört a lelkiismeretem. Elvenni
egy ember életét nem olyan könnyű, mint látszik.
Viszont nem mélázhattam sokáig mert
dolgom volt. A legfrissebb információim szerint Bill nemsokára elindul munkába.
Mivel pontosan tudtam a lakcímét elindultam az otthona irányába, ami nem volt
messze kocsival, csupán tíz perc. Bill otthona egy egyszerű kis ház a
külvárosban, amolyan átlagos családi hangulatot árasztó, ahol még én is simán
el tudnám képzelni magam annak ellenére, hogy nekünk is családi házunk van.
Csak vártam a kocsiban. Vártam,
hogy végre kijöjjön a házból és elinduljon, hogy aztán egész nap figyelhessem a
munkában töltött óráit. Unalmas része a munkámnak, de ettől függetlenül sokkal
jobban szeretem, mint magát az akciót. Amikor végre a célszemély elindult a
megszokott útvonalán a munkahelyére kiszálltam a kocsiból és a hátizsákomat
magamra véve elindultam utána gyalog, de tisztes távolságba maradva, nehogy
feltűnjön neki valami, mert akkor vége.
Mivel nem volt jobb dolgom csak lézengtem az utcán, de hogy ne keltsek
feltűnést néha bementem egy boltba, a telefonomat nézegettem és csak bámultam a
nagy semmit.
Már órák óta csak figyeltem és
figyeltem, amikor az az ötletem támadt, hogy bemegyek hozzá és kérek tőle
valamit. Végül is abból semmi baj nem lehet, ha bemegyek egy pubba és kérek egy
italt. De semmi esetre sem alkoholost, mert nálam alapszabály, hogy munka közben
egy cseppet sem iszom, mert befolyással lehet rám. Így az elhatározásomnak
megfelelően elindultam a kis pub irányába, ahol leültem egy szabad asztalhoz és
vártam. Szerencsémre vagy szerencsétlenségemre Bill jött oda. Soha egyik
áldozatommal sem beszéltem, sőt nem is mentem hozzájuk ennyire közel; nem tudom
most mi ütött belém.
-
Jó napot kívánok, köszöntem a Sunshine Pub-ban! Mit
hozhatok önnek? – kérdezte Bill széles mosollyal, de pontosan láttam a mögötte
rejlő unalmat és erőltetettséget
- Jó napot! Egy lattét kérnék! – válaszoltam
szűkszavúan, nehogy feltűnjön neki, hogy remeg a hangom
-
Már is hozom!
Pont, mint a fényképen. Magas és
vékony. Ahogy mellettem állt éreztem a pozitív energiáit és az életkedvet ami
belőle áradt vegyülve a kellemes vanília illatú parfümjével, mely nem lehet túl
drága, de szerintem nem is az olcsó, selejt kategóriába tartozik, hanem valahol
a kettő között egyensúlyoz a penge élén. Mint én. A penge élén táncolok azzal,
hogy ennyire közel merészkedtem hozzá, akit hamarosan meg kell ölnöm; Billhez
akiről még mindig nem tudom, hogy mit csinálhatott, hogy ekkora slamasztikába
keveredett.
