Sziasztok! Ahogy ígértem meghoztam a folytatást, amihez jó olvasást kívánok! :)
29.: Előzetes
A rendőrök konkrétan úgy
tuszkoltak be a kocsiba, mintha a világ legnagyobb bűnét követtem volna el az
emberiség ellen, pedig én csak azt a kis mitugrászt csaptam le. Még akkor sem
éreztem megbánást, amikor halottam, hogy kihívják a mentőket, sőt inkább örültem
neki. Valahol nem nagyon tudott izgatni, hogy mi baja lett Robertnek, sokkal
inkább az, hogy mi lesz Billel, hiszen így nagyon kevés az esélye annak, hogy
velem maradhat. Ilyen szempontból viszont még nem gondoltam bele a
következményekbe, úgy értem, így Leonának lesz esélye, hogy visszavigye a
fiamat, ahol együtt kel majd élnie Roberttel.
A kapitányságra nagyon lassan
tudtunk csak megérkezni, mert valami útjavítást kellett kikerülnünk, de még így
sem tudtam lehiggadni teljesen. Amikor beléptünk az ajtón hatalmas káosz
fogadott és persze nagy zaj. Mondjuk most kivételesen örültem annak, hogy nem
rám figyelnek, mert már így is láttam egy- két újságírót, akik szorgosan
készítették rólam is a képeket. A kapitányságon egyből egy kihallgató szobába
vittek, ahol már várt rám egy rendőr és egy nő, akiről nem tudtam
megállapítani, hogy ki. Bent csak egy asztal és két szék volt, az asztalban
pedig bilincsek. Még helyet kapott egy mikrofon és egy kamera is, amit rögtön
el is indítottak.
- Jó napot kívánok! Foglaljon helyet, hogy
megkezdhessük a beszélgetést! Csak, hogy tudjon róla; jogában áll hallgatni
illetve minden, amit mond felhasználható maga ellen. – hehe, mint egy gagyi
filmben
- Rendben! – válaszoltam normális hangnemben,
mivel nem akartam még több büntetést azzal, hogy ellenszegülök
- Tisztában van azzal, hogy mivel vádolják? –
kérdezte a rendőr, aki leült velem szemben
-
Igen, testi sértéssel. –válaszoltam egykedvűen,
miközben az asztalt néztem
-
Rendben, akkor, ahogy látom nem fog ellenkezni,
így nem lesz sok dolgunk. Arra kérem, hogy válaszoljon minden kérdésemre
egyértelműen és jól hallhatóan!
-
Oké.
-
Honnan ismeri Robert Berger-t?
- Az ex-barátnőm vőlegénye vagy mije. Pár napja
még valami ilyesmit mondott, de akkor sem nagyon érdekelt.
- Ha jól értesültem a kollégáktól önnek van egy
fia, Bill Kaulitz. Leona Schröder a fiú édesanyja?
- Igen, de Leonával már Bill születése előtt
szakítottunk, csak a fiunk miatt tartjuk a kapcsolatot. Nézze, tudom, hogy nem
szabadott volna ütnöm, de egyszerűen nem tehettem mást.
-
Miért nem? Mi történt, hogy ezt kellett tennie?
A férfi csupán egy mondatot mondott a fiának, mire ön ütött.
-
Nem szeretném ebbe belekeverni ezt a problémát,
mert nem tartozik ide.
Persze még faggattak egy darabig,
de Bill kérését tiszteletben tartva nem mondtam el a rendőröknek, hogy mik
történtek korábban. Tudom, hogy még erre nincs felkészülve és nekem se mondta
volna el, hanem hallom meg a beszélgetést. Azt meg nem akartam, hogy a
kényszerítés miatt újra drogokhoz nyúljon vagy visszamenjen ahhoz a bandához.
Elég volt egyszer kihoznom őt onnan.
Konkrétan még órák múlva is ott
ültem a kihallgató szobában, annyi különbséggel, hogy már csak várnom kellett
az ítéletre. Vagy elengednek azzal a feltétellel, hogy elérhető maradok, vagy
előzetes letartóztatás néven itt tartanak egy fogdában. Bevallom, az előbbinek
jobban örülnék.
Mialatt vártam, valaki
értesítette a szüleimet és Billel együtt idejöttek, hogy beszélgethessenek
velem erről az egészről.
- Anyu, mondtam már, hogy meg volt az okom rá! Te
is nagyon jól tudod, hogy indok nélkül nem ütök meg senkit. – válaszoltam
anyunak a kérdésére, amit már vagy századszorra tett fel öt perc alatt
-
Fater, mi van, ha engem is elkezdenek faggatni?
Elmondjam nekik szerinted? – nézett Bill a szemembe, amiben egy kis pánikot
láttam
-
Ahogy érzed, és szerinted helyes lenne. Nekem
nem segít se így, se úgy.
- Miről van szó? Tom, miért titkolózol előttünk? –
kérdezte apu, akinek mindig mindent tudnia kell
- Semmi, ebbe nem szeretnélek titeket beavatni,
mert megígértem Billnek, hogy ez kettőnk között marad.
Még beszélgettünk volna, de
megjött a rendőr, aki elvitt egy irodába, ahol már vártak rám. A teremben egy
hatalmas tölgyfa asztal, bőrfotel, egy kényelmetlennek ígérkező szék és persze
egy német zászló díszelgett, mellette a kapitányság címerével.
A rendőrtiszt visszaadta a
papírjaimat, amit még a kihallgatás elején kértek el, majd elkezdett beszélni.
Olyan szakszavakkal dobálózott, amiknek felét nem értettem, de nem is akartam.
Engem egy valami érdekelt most. Bill.
-
Azt lehet tudni, hogy mi lesz a fiammal? Mármint
velem maradhat? – kérdeztem kétségbeesve, hiszen nem akarom, hogy visszamenjen
ahhoz az őrülthöz
-
Erről egy vizsgálat fog dönteni. Természetesen a
fiával is beszélgetni fog az illetékes és magával. Addig, a legjobb lesz, ha
Bill visszatér az édesanyjához. – csak azt ne
Ettől a választól annyira
letaglóztam, hogy válaszolni sem tudtam. Annyira elborult előttem minden, hogy
csak annyit vettem észre, hogy már úton vagyok a lakásom felé, ahol Bill már
pakol és lassan az az őrült elviszi és ki tudja, hogy mit művel vele.
