Apabőrbe bújt rocksztár

Sziasztok! Meghoztam a  22.részt is. Jó olvasást hozzá! :)

 22.:  Az élet nem állt meg:

A zsűrizést csak úgy jellemezném mint egy próbát; idegi és lelki próbát. Voltak jó és rossz pillanataink egyaránt,de ezt az időszakot nem cserélném el semmire.

A válogatókon volt egypár meghökkentő figura, és persze nagyon jók is. Imádtam,hogy végre megmondhatom a véleményem, még akkor ha valakinek ez nem tetszik.  A sok ember meghallgatása után következtek az élő műsorok,amik még a válogatóknál is jobbak voltak. Imádtam amikor a TH rajongók énekeltek szünetekben,a sikitozásokat; egyszóval mindent.

Úgy érzem, hogy nem voltam szigorú zsűri,de engedékeny sem. De úgy gondolom, hogy ez így volt oké.

De mindezeknek már kettő éve. Az ikreim már 5 évesek,így lassan el kéne kezdenem nézegetni az iskolákat. Jhaj…..  Már 5 éve nálam vannak. Egy év múlva iskola,aztán meg milyen hamar felnőnek.

-         Tom,nem gondolod, hogy lassan ki kéne nézned az iskolát a gyerekeknek? – Bill

-         De,csak nem tudom, hogy hol kezdjem, vagy milyen szempontok alapján válasszak. – válaszoltam

-         Itt ez a könyv,olvasd el, pont erről az időszakról szól. - Bill

Miután elolvastam az öcsém által ajánlott könyvet, okosabb lettem sokkal. Így már tudom ,hogy mi szerint kell és érdemes iskolát választani nekik.

-         Bill, jövő héten nyílt nap lesz az iskolában ami kinéztem nekik. Eljössz velem? – kérdeztem

-         Persze, miért ne. Legalább akkor én is tudni fogom. – mosolygott ikrem

-         De előtte vigyük el őket valahova. – javasoltam

-         Vidámpark? Ott játszhatnak egy csomót.

-         Rendben.

Másnap nekivágtunk a vidámparknak. Charlotte és Chris örültek neki, mi, Billel már kevésbé,mivel ide-oda rángattak minket a kicsik.

-         Tom szerinted nincsen itt paparozzók?

-         Nem tudom. De nem érdekel. Tudják,hogy vannak gyerekeim,nem titok és nem is rejtegetem őket annyira.

-         Oké,mert mintha láttam volna egyet valahol. De nem lényeges.

-         Apa,menjünk dodzsemezni! Légyszi, légyszi, légyszi! – kérlelt Chris

-         Jó de én is beülök melléd! – mondtam

-         Rendben,de én vezetek! – válaszolta a kisfiam

-         Bill gyere velem a körhintákhoz! – Charlotte

-         Jó,de én ezekbe már nem ülhetek bele,így csak nézlek! – válaszolta Bill nevetgélve

-         Öcsi, a körhintánál találkozunk! Ott várjatok meg! – mondtam komolyan

-         Oké, nem megyünk sehova.

Este értünk haza,elég későn; anyuék már vártak minket otthon.

-         Hát ti merre jártatok egész nap? – kérdezte apu ölébe véve Charlotte-ot

-         A vidámparkba voltunk. – kezdett bele az élménybeszámolóba a lányom

Egy órával később hagyta csak abba,amikor már elég álmos volt,így gyorsan elvittem fürödni és lefektettem aludni,mind a kettő gyerkőcöt.

-         Fiam, van egy kis megbeszélni valónk. – kezdte anyu

-         Itt vagyok,mondjátok. – ültem le velük szemben a székre

-         A gyerekek már 5 évesek,így hamarosan itt az iskola……

-         Tudom apu, már kiválasztottam, hogy hova mennek. Pár nap múlva megyünk megnézni Billel. Olvastam róla a neten és elég jónak tűnik.

-         Biztos? Nem kell segítség benne?

-         Nem,boldogulok. – válaszoltam mosolyogva

-         Milyen lesz az iskola?  - kíváncsiskodott apu

-         Az épület jó nagy, tágasnak tűnik. Az oktatási színvonal is megfelelőnek látszik, így az olvasottak alapján,különösen odafigyelnek a nyelv oktatásra. Évfolyamonként 2-3 osztályt indítanak el.

-         Valóban, ezt jónak látom,így első hallásra. De tudod, hogy meg kell nézni még másik iskola honlapját is. Nem kell az elsőnél leragadni.

Nem sokkal később anyuék hazamentek én pedig fáradtan estem az ágyba és vártam,hogy mit hoz a holnap vagy az iskolalátogatás...